Sajnos az elmúlt pár hétben, nem nagyon volt időm a blogra.
De most itt vagyok és végre beszámolhatok pár dologról. Először is.
A sulis bálba végülis elmentem, és őszintén szólva nem bántam meg. Nem történt semmi különös, nem találtam meg életem szerelmét, de jó volt. Sokat táncoltam a barátnőimmel és jól éreztem magam. Fél 1-kor úgy döntöttünk hogy elég volt, szét megy a lábunk a tűsarkúba és hazamentünk barátnőmhöz.
A Valenin-napot is nála töltöttük. Filmet néztünk, énekeltünk, sírtunk....csak a szokásos. De ez a nap nekem egy kicsit másról is szólt. A fiúnak aki tetszik, aznap volt névnapja, és muszáj volt felköszöntenem, persze privátba.
Azóta semmi különös nem történt, a suli megy, sok a dolgozat és próbálom tartani a lépést, de hogy őszinte legyek már lehetne nyár.
A most következő 1 hónaptól nagyon sok mindent várok.
Az első és legfontosabb, hogy horoszkópom azt írta, február 20-a után felejtsem el a szingli életemet.
Nem tudom ti hogy vagytok ezzel. Hisztek e a horoszkópokban. De én most az egyszer szeretném hogy igaza legyen, ugyanis eléggé magányos vagyok.
A tegnaptól vártam volna valamit, ugyanis délelőtt moziba voltam.
Az "Ahol a szivárvány véget ér" című filmet néztük, és fuuuu nagyon nagyon tetszett.
Nálam, egy 10-es skálán megkapja a maxot. Humoros, romantikus, dráma, és nagyon fantasztikus története van. Aki szeret torkaszakadtából nevetni, és borzalmasan bőgni egy filmen, annak nagyon ajánlom!!!
(Ma leginkább tanulnom kéne.
Kell írnom 2 angol esszét, és tanulnom kell fizika témazáróra....)
Akinek nem kell tanulni, annak azt üzenem, élvezze ki a hétvége utolsó napját, nézzem filmet, sorozatot, olvasson, DIY-kodjon, vagy ne csináljon semmit.
Puszilok mindenkit, hamarosan jelentkezek.
Ja és szeretném nagyon szépen megköszönni a 100+ megtekintést. Imádlak titeket :)
2015. febr. 22.
Anonym
2015. február 22., vasárnap
2015. február 8., vasárnap
A jel.
Mindannyian átéltük már azt a szituációt, amikor valamiről nem tudsz dönteni, és csak egy jelre vársz. Egy jelre ami megerősíti benned valamelyik gondolatot. Van amikor hiába kérjük, nem jön, vagy eljön de nem könnyíti meg a helyzetünket, mert a szívünk legmélyén a másik variációt választottuk volna. És így tovább gyötrődünk.
De amikor megkapjuk a választ, a jelet. És mindent tisztán, világosan látsz. Amikor érzed, hogy 'úristen de hülye voltam, mennyire egyértelmű', az jó érzés. Mert végre eldöntöttél valamit. Akár egyedül, akár nem, de sikerült. Egy épkézláb döntést hoztál, ami lehet hogy megváltoztatja a jövődet, az életeted.
Szóval ha nagy döntések előtt állunk, és csak a jelre várunk, akkor gondolkozzunk el egy kicsit.
Mit szeretnénk igazából? Igen- nem. Elmenni-maradni.
Ha a szíved és az agyad is egy válaszra húz, ne habozz. Hagyd a jelet a fenébe, és cselekedj mielőtt elbizonytalanodsz.
Ha viszont tényleg nem tudod mit tegyél, várj. A jel mindig tudja mikor kell megjelennie, egy váratlan pillanatban, a leg elképzelhetetlenebb szituációban, Te is rá fogsz ismerni, és mindent tisztábban látsz majd.
Viszont utána még mindig ott a választási lehetőség. Vajon tényleg jó lesz ez így?
Gondolkozz.
Gondold át, nézdd meg, képzeld el mi történne ha ezt választanád, és képzeld el mi lenne ha azt.
Aztán dönts.
A jel nem kötelez semmire. A döntés a TE kezedben áll, és ezt nem lehet félre tenni. Az élet, hosszú, és sokszor, nehéz, nagy döntéseket kell meghoznod, de nem menekülhetsz el előlük. Olykor olykor lehet hogy rossz döntéseket hozol, de gondolj csak bele. A hibákból tudunk a legjobban tanulni. Az életed huzamos része előtted áll még, akár hány éves vagy, bármit megtehetsz.
Lesz még lehetőséged jó döntéseket hozni, ebben biztos lehetsz.
Száz szónak is egy a vége.
Ha a jelet várod, megkapod.
Ha magad szeretnél dönteni, cselekedj.
Ha kétségbe vagy esve, gondold át.
2015.febr.8.
Anonym
De amikor megkapjuk a választ, a jelet. És mindent tisztán, világosan látsz. Amikor érzed, hogy 'úristen de hülye voltam, mennyire egyértelmű', az jó érzés. Mert végre eldöntöttél valamit. Akár egyedül, akár nem, de sikerült. Egy épkézláb döntést hoztál, ami lehet hogy megváltoztatja a jövődet, az életeted.
Szóval ha nagy döntések előtt állunk, és csak a jelre várunk, akkor gondolkozzunk el egy kicsit.
Mit szeretnénk igazából? Igen- nem. Elmenni-maradni.
Ha a szíved és az agyad is egy válaszra húz, ne habozz. Hagyd a jelet a fenébe, és cselekedj mielőtt elbizonytalanodsz.
Ha viszont tényleg nem tudod mit tegyél, várj. A jel mindig tudja mikor kell megjelennie, egy váratlan pillanatban, a leg elképzelhetetlenebb szituációban, Te is rá fogsz ismerni, és mindent tisztábban látsz majd.
Viszont utána még mindig ott a választási lehetőség. Vajon tényleg jó lesz ez így?
Gondolkozz.
Gondold át, nézdd meg, képzeld el mi történne ha ezt választanád, és képzeld el mi lenne ha azt.
Aztán dönts.
A jel nem kötelez semmire. A döntés a TE kezedben áll, és ezt nem lehet félre tenni. Az élet, hosszú, és sokszor, nehéz, nagy döntéseket kell meghoznod, de nem menekülhetsz el előlük. Olykor olykor lehet hogy rossz döntéseket hozol, de gondolj csak bele. A hibákból tudunk a legjobban tanulni. Az életed huzamos része előtted áll még, akár hány éves vagy, bármit megtehetsz.
Lesz még lehetőséged jó döntéseket hozni, ebben biztos lehetsz.
Száz szónak is egy a vége.
Ha a jelet várod, megkapod.
Ha magad szeretnél dönteni, cselekedj.
Ha kétségbe vagy esve, gondold át.
2015.febr.8.
Anonym
2015. február 7., szombat
Hamarosan Valentin-nap? Ugyan..
Elérkezett az időszak, amikor a közösségi portálokon 2 féle posztot láthatunk.
Az első típus a halálosan szerelmes, aki már azon agyal hogy szerelmét étterembe vigye, vagy csak tartsanak e egy összebújós napot?!
A másik típus pedig a hisztis szingli, akik kiposztolják a szerelmes párokat elütő traktor képét, és ezen jót nevetnek. Február 14-én pedig a haverokkal antivalentin napot tartanak.
Én magam is az utóbbi csapatot erősítem, bár nálam idén Grumpy Cat jobban teljesített mint a traktor.
Igen, valószínüleg én is a barátnőmmel fogok szerelmes filmeket nézni, miközben bőgünk, fagyit eszünk merőkanállal, majd jól elküldjük a fiúkat melegebb éghajlatra.
Így megy ez minden évben. Még egy valentin napot sem tudtam szerelmesen tölteni. De ugyan kérlek még csak 15 vagyok. Persze hogyha holnap életem szerelme kijelentené, hogy szeret, mindjárt más elképzelésem lenne ez ügyben, de ez szerintem mindenkinél így van.
Az AntiValentin naposok általában csak irigyek azokra akiknek van kivel megünnepelni ezt a napot.
Február 14. Pont egy hét van addig. Addig még bármi megtörténhet nem? ..
Nagyon szeretném már én is kiélvezni azt, hogy bármikor megcsókolhatom a szerelmem, de ez nem ilyen egyszerű. Mint szingli 15 éves lány, nem tudok másra gondolni csak hogy szinglinek lenni gáz..pedig egyáltalán nem az. Tapasztaltam már milyen kapcsolatban élni, és arra jöttem rá hogy ez a forma nekem túl kötött. Nem bámulhatok meg minden jóképű csávót az utcán? Vagy nem áradozhatok a barátnőimnek a 4-5 kiszemeltemről, hogy az egyikük integett a buszról?
Nem menne.
Persze a másik oldalon nagyon jól esne, és hihetetlenül boldog lennék.
Szóval nem értem.
Jelen pillanatban a kapcsolatomat (ami ugye nincs) az akadályozza, hogy egy olyan fiú sincs akivel tényleg el tudnám magam képzelni.
Persze. Tetszik ez, meg az, de nem beszélünk, nincs semmi közös témánk, nem találjuk meg a közös hangok és így nagyon nehéz.
Jövő hét pénteken a gimim bált rendez és úgy volt hogy nem megyek. De nem tudom. Lehet ez lenne a nagy esélyem? Itt megtalálnám azt akire vágyok? Február 13-án? És a másnapot együtt töltenénk? Jó lenne..
De még mindig nem döntöttem el hogy megyek e. A bál nem az én sítlusom. Jó, imádom a magassarkú cipőket és csodaszép ruhákat, de NEM.TUDOK.TÁNCOLNI!!
Nézzünk egy szituációt:
*A bálon mindenki táncolt csak én ültem a padon miközben unalmamban a hajamat csavargattam.
Hirtelen valami eltakarja előlem a fényt. Felnézek. És ott áll Ő.
'Miért ül egy ilyen szép lány egyedül?' mondja.
Nem mondok semmit csak rámosolygok. Felém nyújtja a kezét.
'Van kedved táncolni velem?' Rábólintok, majd kezemet kezébe fonva felállok. A zene lassan tölti be a hatalmas tornatermet ahol a bált rendezték.
Megfogja a derekam, közelebb húz. Kezemet a nyaka köré fonom, majd elkezdünk táncolni.
Betáncoljuk az egész termet amikor ráeszmélek hogy nem is tudok táncolni. Tűsarkúm ebben a pillanatban belemélyed a lábába. Felkiált. Elenged. A szemembe üvölt. Majd ott hagy.*
Ugye nem a legboldogabb történet? Szerintem sem...
Én magam sem tudom mit akarok. Menjek el a bálba és adjak egy esélyt a valentin szellemének, vagy hagyjam a sorsom és vegye kezdetét a következő AntiValentin parti?
2015.febr.7.
Anonym
Az első típus a halálosan szerelmes, aki már azon agyal hogy szerelmét étterembe vigye, vagy csak tartsanak e egy összebújós napot?!
A másik típus pedig a hisztis szingli, akik kiposztolják a szerelmes párokat elütő traktor képét, és ezen jót nevetnek. Február 14-én pedig a haverokkal antivalentin napot tartanak.
Én magam is az utóbbi csapatot erősítem, bár nálam idén Grumpy Cat jobban teljesített mint a traktor.
Igen, valószínüleg én is a barátnőmmel fogok szerelmes filmeket nézni, miközben bőgünk, fagyit eszünk merőkanállal, majd jól elküldjük a fiúkat melegebb éghajlatra.
Így megy ez minden évben. Még egy valentin napot sem tudtam szerelmesen tölteni. De ugyan kérlek még csak 15 vagyok. Persze hogyha holnap életem szerelme kijelentené, hogy szeret, mindjárt más elképzelésem lenne ez ügyben, de ez szerintem mindenkinél így van.
Az AntiValentin naposok általában csak irigyek azokra akiknek van kivel megünnepelni ezt a napot.
Február 14. Pont egy hét van addig. Addig még bármi megtörténhet nem? ..
Nagyon szeretném már én is kiélvezni azt, hogy bármikor megcsókolhatom a szerelmem, de ez nem ilyen egyszerű. Mint szingli 15 éves lány, nem tudok másra gondolni csak hogy szinglinek lenni gáz..pedig egyáltalán nem az. Tapasztaltam már milyen kapcsolatban élni, és arra jöttem rá hogy ez a forma nekem túl kötött. Nem bámulhatok meg minden jóképű csávót az utcán? Vagy nem áradozhatok a barátnőimnek a 4-5 kiszemeltemről, hogy az egyikük integett a buszról?
Nem menne.
Persze a másik oldalon nagyon jól esne, és hihetetlenül boldog lennék.
Szóval nem értem.
Jelen pillanatban a kapcsolatomat (ami ugye nincs) az akadályozza, hogy egy olyan fiú sincs akivel tényleg el tudnám magam képzelni.
Persze. Tetszik ez, meg az, de nem beszélünk, nincs semmi közös témánk, nem találjuk meg a közös hangok és így nagyon nehéz.
Jövő hét pénteken a gimim bált rendez és úgy volt hogy nem megyek. De nem tudom. Lehet ez lenne a nagy esélyem? Itt megtalálnám azt akire vágyok? Február 13-án? És a másnapot együtt töltenénk? Jó lenne..
De még mindig nem döntöttem el hogy megyek e. A bál nem az én sítlusom. Jó, imádom a magassarkú cipőket és csodaszép ruhákat, de NEM.TUDOK.TÁNCOLNI!!
Nézzünk egy szituációt:
*A bálon mindenki táncolt csak én ültem a padon miközben unalmamban a hajamat csavargattam.
Hirtelen valami eltakarja előlem a fényt. Felnézek. És ott áll Ő.
'Miért ül egy ilyen szép lány egyedül?' mondja.
Nem mondok semmit csak rámosolygok. Felém nyújtja a kezét.
'Van kedved táncolni velem?' Rábólintok, majd kezemet kezébe fonva felállok. A zene lassan tölti be a hatalmas tornatermet ahol a bált rendezték.
Megfogja a derekam, közelebb húz. Kezemet a nyaka köré fonom, majd elkezdünk táncolni.
Betáncoljuk az egész termet amikor ráeszmélek hogy nem is tudok táncolni. Tűsarkúm ebben a pillanatban belemélyed a lábába. Felkiált. Elenged. A szemembe üvölt. Majd ott hagy.*
Ugye nem a legboldogabb történet? Szerintem sem...
Én magam sem tudom mit akarok. Menjek el a bálba és adjak egy esélyt a valentin szellemének, vagy hagyjam a sorsom és vegye kezdetét a következő AntiValentin parti?
2015.febr.7.
Anonym
Fogszabályzó? Nem para!
Ezzel a bejegyzéssel kicsit szeretnék segíteni azoknak akik fogszabályzóval élnek.
Mert hogy én is.
Nemrég, körülbelül egy hónapja kaptam meg a készüléket. Nem tudom egyedül vagyok e vele, de nagyon nagyon vártam már. Tudtam hogy szenvedés lesz, fájni fog, de az eredményért bármit megteszek. Hogy is van a mondás? "A szépségért meg kell szenvedni" Nos ez legtöbbször igaz. Nálam most nem volt az. Mielőtt megkaptam a fogszabályzómat előtte 2-3 napot mindennap meglátogattam a rendelőt. Első nap megnézték hogy nincs e begyulladva az ínyem, ugyanis akkor nem tudják felragasztani a készüléket.
Ne aggódj ha ne neked be van gyulladva. Ha 2-3 napig tényleg napi kétszer vagy akár háromszor fogatmosol úgy, hogy a fogkefével maszírozod az ínyedet akkor ez a pár nap tényleg elég a rendbetételéhez. (ha van ilyen szó!)
Szóval igen. Megnézték. Kicsit be volt gyulladva. Megmutatták hogyan maszírozzam az ínyem, aztán el is mehettem.
Másnap is elmentem szeretett doktornőmhöz. (tényleg nagyon aranyos!) Az nap azt mondták hogy már sokkal jobb az ínyem állapota!! Úgy hogy elkezdhettük az igazi tevékenykedést a számban.
A leghátsó két fogaim közé kicsi gumikarikákat helyeztek hogy a fogszabályzó gyűrűjének helyet csináljon. Ez nem egy kellemes érzés, olyan mintha egy pattogatottkukorica darab ragadt volna a fogad közé..de nem lehet kiszedni. Ez körülbelül 10 másodperc alatt meg volt és mehettem is haza.
Otthon már tényleg nagyon fájt, éreztem ahogy feszíti a fogaimat és emiatt nagyon érzékenyek lettek.
Másnap reggel nem is mentem suliba ugyanis 10-re kellett mennem a ragasztásra. Úgy gondoltam reggelizek még utolsó melegszendvicset, mert azt utána úgy sem ehetek. Hát...mit ne mondjak. Nem tudtam megenni egy zsemlét. Nagyon fájtak a hátsó rágófogaim ami között a kicsi kék karika díszelgett. Úgy hogy ettem egy joghurtot és mentem is a rendelőbe.
Utáltam. Körülbelül 2 órát ültem abban a roppant kényelmetlen székben. Egyenként felragasztották a kis cuccokat a fogamra (csak felül van fogszabim) majd fél - háromnegyed óra volt mire megszáradt a ragasztó. Ajánlom hogyha olyan aranyos orvosotok van mint nekem akkor vigyetek könyvet, vagy telefont, mert nagyon hosszú az a háromnegyed óra..
Amint megszáradt a ragasztó belefűzték a drótot ami ekkor még igen csak vékonyka.
Aztán elmondták mit nem ehetek.....magvak, ragadós dolgok, gumicukor, pattogatott kukorica, semmi ami ropog, csipsz, melegszendvics, kenyérhéja, semmi zöldség (csak reszelve!?)
Tehát szinte semmit...elvileg.
Az ez után következő két napot nem szerettem. És nem azért mert fáj, ugyanis nekem akár hiszitek akár nem de egyáltalán nem fájt a fogszabályozó viselése. Nem éreztem ahogy feszít, semmit. Ezért még jobban megszerettem.
Ezen a két napon csak pépeset ehettem. Mondván még nem kötött meg teljesen a ragasztó. Úgy hogy vittem a joghurtot és a krumplipürét a suliba. (vicces volt)
Na és akkor innentől olvassa akit nem érdekel, hogyan tették fel a fogszabim!
Az hogy mit nem ehetünk, kamu. Én legalábbis majdnem mindent eszek, zöldségek, müzli, melegszendvics (toast kenyérből), csipsz...jó azért a pattogatottkukoricát, a tejkaramellát és a gumicukrot mellőzöm, de kilehet bírni.
Ami 100% hogy 1 hónap után látható különbség fog fellépni!!
Nekem az első két fogam között 2-3 milis rés volt, de 3-4 hét után ez teljesen(!!) eltűnt, és már a formája is sokkal szebb a fogsoromnak. Úgy hogy én még mindig imádom.
Ami macerás vele, hogy nem lehet harapni. Legalábbis nekem azt mondták, amíg fogszabim van felejtsem el a harapást. ( de a puha toast kenyeres szendvicset harapni szoktam)
Egy szó mint száz, szeressétek a fogszabályzótokat.
Gondoljatok bele, milyen jó lesz majd a szép fogaitokkal mindenkire rámosolyogni.
2015. febr. 7.
Anonym
Mert hogy én is.
Nemrég, körülbelül egy hónapja kaptam meg a készüléket. Nem tudom egyedül vagyok e vele, de nagyon nagyon vártam már. Tudtam hogy szenvedés lesz, fájni fog, de az eredményért bármit megteszek. Hogy is van a mondás? "A szépségért meg kell szenvedni" Nos ez legtöbbször igaz. Nálam most nem volt az. Mielőtt megkaptam a fogszabályzómat előtte 2-3 napot mindennap meglátogattam a rendelőt. Első nap megnézték hogy nincs e begyulladva az ínyem, ugyanis akkor nem tudják felragasztani a készüléket.
Ne aggódj ha ne neked be van gyulladva. Ha 2-3 napig tényleg napi kétszer vagy akár háromszor fogatmosol úgy, hogy a fogkefével maszírozod az ínyedet akkor ez a pár nap tényleg elég a rendbetételéhez. (ha van ilyen szó!)
Szóval igen. Megnézték. Kicsit be volt gyulladva. Megmutatták hogyan maszírozzam az ínyem, aztán el is mehettem.
Másnap is elmentem szeretett doktornőmhöz. (tényleg nagyon aranyos!) Az nap azt mondták hogy már sokkal jobb az ínyem állapota!! Úgy hogy elkezdhettük az igazi tevékenykedést a számban.
A leghátsó két fogaim közé kicsi gumikarikákat helyeztek hogy a fogszabályzó gyűrűjének helyet csináljon. Ez nem egy kellemes érzés, olyan mintha egy pattogatottkukorica darab ragadt volna a fogad közé..de nem lehet kiszedni. Ez körülbelül 10 másodperc alatt meg volt és mehettem is haza.
Otthon már tényleg nagyon fájt, éreztem ahogy feszíti a fogaimat és emiatt nagyon érzékenyek lettek.
Másnap reggel nem is mentem suliba ugyanis 10-re kellett mennem a ragasztásra. Úgy gondoltam reggelizek még utolsó melegszendvicset, mert azt utána úgy sem ehetek. Hát...mit ne mondjak. Nem tudtam megenni egy zsemlét. Nagyon fájtak a hátsó rágófogaim ami között a kicsi kék karika díszelgett. Úgy hogy ettem egy joghurtot és mentem is a rendelőbe.
Utáltam. Körülbelül 2 órát ültem abban a roppant kényelmetlen székben. Egyenként felragasztották a kis cuccokat a fogamra (csak felül van fogszabim) majd fél - háromnegyed óra volt mire megszáradt a ragasztó. Ajánlom hogyha olyan aranyos orvosotok van mint nekem akkor vigyetek könyvet, vagy telefont, mert nagyon hosszú az a háromnegyed óra..
Amint megszáradt a ragasztó belefűzték a drótot ami ekkor még igen csak vékonyka.
Aztán elmondták mit nem ehetek.....magvak, ragadós dolgok, gumicukor, pattogatott kukorica, semmi ami ropog, csipsz, melegszendvics, kenyérhéja, semmi zöldség (csak reszelve!?)
Tehát szinte semmit...elvileg.
Az ez után következő két napot nem szerettem. És nem azért mert fáj, ugyanis nekem akár hiszitek akár nem de egyáltalán nem fájt a fogszabályozó viselése. Nem éreztem ahogy feszít, semmit. Ezért még jobban megszerettem.
Ezen a két napon csak pépeset ehettem. Mondván még nem kötött meg teljesen a ragasztó. Úgy hogy vittem a joghurtot és a krumplipürét a suliba. (vicces volt)
Na és akkor innentől olvassa akit nem érdekel, hogyan tették fel a fogszabim!
Az hogy mit nem ehetünk, kamu. Én legalábbis majdnem mindent eszek, zöldségek, müzli, melegszendvics (toast kenyérből), csipsz...jó azért a pattogatottkukoricát, a tejkaramellát és a gumicukrot mellőzöm, de kilehet bírni.
Ami 100% hogy 1 hónap után látható különbség fog fellépni!!
Nekem az első két fogam között 2-3 milis rés volt, de 3-4 hét után ez teljesen(!!) eltűnt, és már a formája is sokkal szebb a fogsoromnak. Úgy hogy én még mindig imádom.
Ami macerás vele, hogy nem lehet harapni. Legalábbis nekem azt mondták, amíg fogszabim van felejtsem el a harapást. ( de a puha toast kenyeres szendvicset harapni szoktam)
Egy szó mint száz, szeressétek a fogszabályzótokat.
Gondoljatok bele, milyen jó lesz majd a szép fogaitokkal mindenkire rámosolyogni.
2015. febr. 7.
Anonym
2015. február 6., péntek
Kezdet
Úgy döntöttem elkezdek egy blogot.
Hát itt van.
De mit is kell ebbe írni? Van valakinek valami ötlete? Nincs? Oké, akkor megpróbálom magamtól.
Anya mindig azt mondta hogy a tinédzser legjobb barátja a naplója, igaz ez? Úgy gondoltam hogy a mai világban ciki a napló írás. De aztán elgondolkoztam rajta.
Utána néztem, milyen formái vannak a napló írásnak és megtaláltam ezt a variációt. Blog.
Nem tudtam mi ez.
Nem tudtam mi ez.
De aztán megtaláltam a szinonímáját.
Blog = interneten közzétehető napló 'Ez kell nekem' gondoltam.
Blog = interneten közzétehető napló 'Ez kell nekem' gondoltam.
Napló, de mégse az a hagyományos papír toll kombináció. Itt névtelenül megoszthatom a nagyvilággal a mindennapjaim.
Ez egy kicsit amúgy ijesztő. Bárki látja amit írok? Hát mindegy. Igazából én ezt nem az olvasók miatt, vagy a publikálás miatt fogom írni. Csak hogy megörökítsem a gimnáziumi éveimet.
Most nem tudom írjak e magamról valamit, vagy ne. Magamnak írom tehát nem kéne, mert azért nagyjából már ismerem magam.. De ha valaki idetéved akkor nem ismer.
Akkor csak egy pár dolog rólam:
15 éves vagyok
Ha nem tudtad volna kiszámolni...9.es
Tök átlagos lány vagyok, senki nem vesz észre a suliba.
Csak a legjobb barátnőim, akiket imádok és ha lehetne minden percet velük töltenék.
Nehezen ment a beilleszkedés az új osztályomba, de most már egész jól megvagyok.
Az első 3-4 hónapot rühelltem a gimiből.
A gimi tényleg nehéz. Tudom..én se hittem el senkinek, de tényleg az. Nagyon.
Mi kaptuk a suli leghülyébb tanárait.
Tudok gitározni.
Imádok rajzolni.
Na jó szerintem ennyi tény elég rólam. Mondtam, hogy nincs sok. Átlagos vagyok. Még csak szép se.
Péntek van. Szakad a hó. Az 5. óra után elengedtek de nem közlekedtek a buszok úgy hogy 1 óra volt mire hazaértem. Nem csináltam semmit. Sorozatot néztem, gépeztem, beszélgettem a barátnőimmel. És most nekiálltam a blognak. Fura, Vagy nem...mindegy.
Amúgy ha a blog tartalmazni fog neveket, akkor azok nem igaz / valós nevek lesznek. Semelyik ismerősömet nem szeretném felfedni. Ez is a névtelenség lényege.
Feltölteni nem naponta fogok, hanem amikor kedvem van. Lehet hogy egy nap lesz 2-3 bejegyzés, vagy egy hónapig egy se. Szóval ha bárki olvasna (nem hiszem hogy fognak, de örülök ha te olvasol) ne zaklasson azért, hogy mikor írok már. Ugyanis egy átlagos napot nem fogok leírni mert köbö annyiból állna hogy : reggel felkeltem, elmentem suliba, nem volt semmi, aztán hazajöttem és gépeztem....Na ja. Ez szerintem nem érdekel senkit. (Még engem se!)
Szóval igen. Ennyi lenne. Fogalmam sincs mit kellett volna most ide írnom így első bejegyzésként, de szerintem ez megteszi.
Ha valami véletlen folytán rákeveredtél a blogomra és tetszett akkor iratkozz fel, illetve ha kérdésed van nyugodtan írd meg kommentbe. (kommentnek hívják ugye?!)
2015. febr. 6.
Anonym
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)